Megosztom

 

A gyermeknevelés nyugdíjban történő figyelembe vételével kapcsolatban figyelemre méltó konszenzus figyelhető meg annak támogatói (legalábbis többségük) és annak ellenzői között: mindegyik oldal úgy gondolja, hogy ennek alapvető oka és célja a gyermekvállalás ösztönzése. Én viszont úgy gondolom, hogy ez veszélyes tévedés: a gyermeknevelést nem azért kell a nyugdíjban figyelembe venni, hogy ösztönözzük a gyermekvállalást, hanem mert így kívánja a szigorú gazdasági racionalitás, a modern nyugdíjrendszer rejtett (és ezidáig súlyosan félreértett) logikája. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy ilyen politika – a jelen helyzethez képest - ne ösztönözné a gyermekvállalást, de az csak mintegy mellékhatás, ami persze sokaknak lehet a dolog legfőbb vonzereje.

A gyermekvállalást azért kell figyelembe venni a modern, folyó finanszírozású nyugdíjrendszerben (és kizárólag abban), mert az – jelen formájában - egy skizofrén rendszer: gazdaságilag a felnevelt gyermekek (és unokák) járulékfizetési kapacitását osztja el, ugyanakkor egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy ennek a kapacitásnak a létrejöttéhez ki, mennyivel járult hozzá. Így a rendszer „eszköz” (=felnevelt gyermek, „humántőke”) és „forrás” (=ígéret) oldala között – ellentétben minden józan rendszerrel, s ellentétben az összes többi nyugdíjrendszerrel – nincs semmi automatizmus, hogy a kettő egyensúlyba kerüljön egymással. Ha viszont beiktatunk ilyen automatizmusokat (pl. létrehozunk egy bértömeg-indexálású NDC rendszert), akkor sem teremtjük meg az ösztönzést arra, hogy minél jobb nyugdíjat érjünk el. Ez csak úgy lehetséges, ha formálisan összekötjük az ígéretet és annak alapját. Ezért kell figyelembe venni a gyermeknevelést – és csak azt – a nyugdíjígéretek kapcsán.

A dolog pronatalista vonatkozásának kiemelése veszélyes is, mert eltereli a gondolkodást arról, hogy a gyermeknevelés figyelembe vétele gazdasági/logikai szükségesség, nem pedig csupán egy lehetséges politika, ami lehetne más is, s ezáltal leértékeli, relativizálja a téma fontosságát. Úgy tűnik, mintha a gyermeknevelés a sok lehetséges egyéb cél között csak az egyik lenne, amit a nyugdíjrendszeren keresztül támogatni lehetne, mondjuk a dohányzás elleni harc, a galambtenyésztés és a bélyeggyűjtés mellett. Ezáltal a dolog hívei erős érvet adnak ellenzői kezébe.

Egy másik, még veszélyesebb hamis következtetés levonására is alkalmas a dolog. Eszerint, mivel a Föld túlnépesedett, s az emberiség közös érdeke, hogy a népesség csökkenjen, ezért a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer (jelen formájában) nagyon hatásos eszköz ennek elérésében, hiszen szemmel láthatólag erősen visszafogta a gyermekvállalást. Ha az egész világon elterjesztjük, akkor áldásos hatását mindenhol élvezni fogjuk. Ezzel a gondolattal pedig az a probléma, hogy a folyó finanszírozású rendszer azzal, hogy fedezetlen nyugdíjígéreteket tesz, hamis illlúzióba ringatja az embereket. Lehet ugyanis azt mondani, hogy tudatosan nem vállalunk gyermeket a túlnépesedés miatt, de akkor ne számítsunk arra, hogy a meg nem született és fel nem nevelt gyermekek fognak nekünk nyugdíjat adni, hanem félre kell rakni azt a pénzt saját nyugdíjunkra, amit nem fordítunk gyermeknevelésre. Tehát erről az oldalról is azt látjuk, hogy a mai rendszer rossz eredményt ad.

Banyár József

A Népesedési Kerekasztal által 2019. június 13-án szervezett konferenciára készült absztrakt